Regisztráció |
Milyen téma foglalkoztat?

Útra való történet Nagy Henriett könyvéből

Útra való történet Nagy Henriett könyvéből

Útra való történet

/Forrás: Nagy Henriett: Lehetnénk –e boldogabbak? Tények és történetek a pozitív pszichológia világából című könyvéből 203-204. oldal, HVG Könyvek, Budapest, 2020/

A perzsa misztika elbeszéli egy vándor történetét, aki kínlódva vánszorgott a végtelen hosszúnak tűnő úton. Egész teste súlyos terhek alatt rogyadozott. Hátán nehéz homokzsák csüngött, teste köré vastag víztömlő tekeredett. Jobb kezében ormótlan követ cipelt, baljában görgeteget. Nyakában kirojtosodott kötélen ócska malomkő himbálózott. Bokáját rozsdás láncok fonták körül, s a láncokon súlyos vasgolyókat vonszolt maga után a porban. Fején egy félig rohadt tököt egyensúlyozott a vándor. Minden lépésre megcsördültek a láncok. Nyögve és sóhajtozva küzdött meg minden újabb lépéssel, siránkozva nehéz sorsa meg a kínzó kimerültség miatt. 

A rekkenő déli hőségben szembejött vele az úton egy paraszt.

  • Ó, fáradt vándor – szólította meg a szerencsétlent -, mondd, miért gyötröd magad a sziklányi kövekkel?
  • Milyen ostoba vagyok! – felelte a vándor. – Eddig nem vettem észre őket.

Azzal elhajította mind a két kődarabot, és sokkalta könnyebbnek érezte magát. Újabb hosszú vánszorgás után megint szembetalálkozott egy pórral, aki megkérdezte tőle:

  • Mondd csak, fáradt vándor, minek kínzod magad azzal a fonnyadozó tökkel a fejeden, és miért vonszolod magad után azokat a nehéz vasgolyókat?
  • Nem is tudod, mennyire örülök – felelte a vándor -, hogy figyelmeztetsz rájuk; magam sem tudom, mit akarok velük.

Lerázta magáról a láncokat, a tököt pedig az útszéli árokba hajította. Megint könnyebbnek érezte magát. De ahogy haladt tovább, úgy nőtt a szenvedése megint. Egy paraszt épp ballagott haza a szántóföldről. Csodálkozva méregette a vándort: 

  • Ej, jó ember, te homokot hordasz a zsákodban, de ameddig csak a szem ellát, több itt a homok, mint amennyit valaha is el bírnál hordani! És lám csak, milyen dagadt a víztömlőd – akárha a Kavir sivatagján akarnál átkelni. Pedig melletted ott folyik a tiszta folyó, amelyik még jó sokáig kíséri utadat!
  • Köszönöm, barátom, most látom csak, hogy mi mindent cipeltem magammal céltalanul!

Azzal a vándor feltépte víztömlőjét, melynek poshadt vizét nyomban beitta az út, zsákjának homokját pedig egy gödörbe borította. Állt csak tűnődve, és nézte a lemenő napot. Az utolsó napsugarak meghozták neki a megvilágosodást. Végigtekintett magán, nyakában megpillantotta a súlyos malomkövet, és rájött, hogy a kő az, amitől olyan hajlott a járása. Leoldotta hát, és behajította a folyóba, amilyen messze csak tudta. Terheitől megszabadulva folytatta útját az esti hűvösben, hogy éjjelre szállást találjon.